Vélemény - Szexista és buta beszéd dívik a férfiak dominálta politikában

2013.09.03.

A „politika férfias sport”-on át a „Mit pofázol bele kisanyám” parlamenti beszóláson keresztül a vak komondorig számtalan esetet fel tudnánk sorakoztatni.





A legújabb gyöngyszem Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkártól érkezett, aki szerint a butuska, de szorgalmas fiataloknak tökéletes opció lesz a közösségi főiskola, ahol majd védőnőket, óvónőket képeznek. Pedig ma már evidencia, hogy a koragyermekkorba való beruházás sokszorosan térül meg, ezért az ezen a területen dolgozó szakemberek minősége kiemelkedő fontosságú. Nem véletlen, hogy mind a védőnői, mind az óvodapedagógusi képzés ma már egyetemi szinten folyik. Ebből visszalépni nem túl okos gondolat!

A szexista és az erőszakot legitimáló közbeszéd és maga az erőszak is sajnos már régóta velünk van. A „politika férfias sport”-on át a „Mit pofázol bele kisanyám” parlamenti beszóláson keresztül a vak komondorig számtalan esetet fel tudnánk sorakoztatni.

A fideszes Varga István 2012-ben a családon belüli erőszak témájában például úgy fogalmazott, "talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak", vagy Karvalics Ottó (KDNP) aranyköpését is idézhetjük: "Tessék példát mutatni a normális családból, és akkor utána majd lehet a nőknek érvényesülni."

A miniszterelnöktől sem áll távol az erőszakos szavak verbális használata, tőle hallottam először sallerről és kokiról, és a nőkről is meglehetősen sommás a véleménye. Ezt jól szemlélteti, ahogy lánya közelgő esküvőjével kapcsolatban nyilatkozott:

A főzésbe sajnos nem tudok besegíteni, annyi időm nincs, de lesz ott asszony elég…. Az elsődleges célom a szertartáson, hogy fegyelmezett apuka legyek, ne szipogjak, ne törölgessem a szemem. Ez az asszonyok dolga.”

Ebbe a sorba szépen beleillik Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár interjúja a Magyar Nemzetnek, amelyben a közösségi főiskolákról is kérdezték. Ennek kapcsán Klinghammer kijelentette: „A közösségi főiskolán kétéves a képzés, és a végén felsőoktatási szakképzést adna a hallgatónak. Ide azok jelentkezhetnének, akiknek bizonytalanabb a tudásuk annál, hogy egyetemre menjenek, de szorgalmasak és szeretnének tovább tanulni. A közösségi főiskolák elvégzésével nagyon jó védőnő, falugazdász vagy óvónő lehet belőlük. Ez az intézménytípus lenne a piramis alja”.

Szögezzünk le három dolgot:

  1. Ijesztő, hogy mennyire reflektálatlanul böfögik fel a szexista beidegződéseket politikusaink. Észre sem veszik, mit tesznek.
  2. Miközben kitüntetett cél a minél több gyermek megszületése és a foglalkoztatottság növelése, nem látják, hogy a nőkről alkotott sommás és degradáló véleményükkel éppen ellentétes hatást érnek el.
  3. Miközben a gyermeknevelésről szavakban mint a legnemesebb dologról papolnak, a valóságban mélyen lenézik ezt a tevékenységet is, hiszen a nőket nemcsak síró-picsogó, főző és gyermekszülő valamiként tételezik, de a kisgyermekekkel foglalkozó szakembereket még le is butázzák. Hol is van itt a koragyermekkori nevelés valódi elismerése?

Forrás: Beliczay László, MTI

Nézzük a tényeket!

Nőnek lenni a tények szerint sem kellemes ma Magyarországon. A Newsweek 2011-ben 165 országot rangsorolt aszerint, hogy a jogi, egészségügyi, oktatási, gazdasági és politikai dimenziókban mennyire érvényesülnek a nők. Ez alapján Magyarország a 112. helyet foglalja el, a legutolsóként európai országként (Irán a 125. például, de Azerbajdzsán már leköröz minket a 77. helyével, az európaiak közt pedig az utolsó előttiek a csehek, de ők is jóval megelőznek minket, 72.-ek). >Két területen igazán nagy a lemaradásunk, a jogi területen, elsősorban a családon belüli és ezzel a nőket ért erőszak kezelése, valamint a politikai képviselet terén. 

A nők arányát tekintve a parlamenti képviselők közt szintén az utolsó helyet foglaljuk el az európai országok közt (és sok nem európai ország is leköröz minket, például újfent Azerbajdzsán). Az Interparlementáris Unió 2010-es statisztikái alapján 142 országból a 118.-ak vagyunk! Míg a skandináv országokban a nők aránya a parlamentben minimum 40 százalék, az európai országok felében eléri az egyharmadot, és szinte mindenhol felette van az egyötödnek, addig nálunk mindössze 9% az arány. Málta és Románia kullog még hátul, de ők is előttünk járnak.

Persze ezek a tények biztosan nem hatják meg politikus férfiainkat. De menjünk egy kicsit tovább. Ha megnézzük a nők foglalkoztatási rátáját és a termékenységi arányszámot, hát itt is sereghajtók vagyunk. Csak azért nem a legeslegutolsók, mert a termékenységet tekintve Lettország, a női foglalkoztatottságot tekintve Horvátország mögénk került. Jól láthatóan valamilyen sztochasztikus összefüggés tapasztalható a három adat között, méghozzá egy irányba. Minél kevesebb a nő a parlamentben, annál kisebb a foglalkoztatottságuk és annál kevesebb gyereket szülnek. Természetesen távol álljon tőlünk, hogy egyenes ok-okozati hatást tételezzünk fel, de az biztos, hogy erővel és elnyomással nem sokra jutnak a tisztelt urak ott a parlamentben a nőket illetően. Hát nem is kellene erőltetni. Hogy mire lenne szükség, azt már megírtuk egy másik cikkben.

A közösségi főiskola nem óvódapedagógus vagy védőnő képzésére való.

A magyar felsőoktatás valóban megújulásra szorul. Nem ördögtől való a közösségi főiskola gondolata sem. A Kölökneten már 2008-ban leírtuk, hogy
A felsőoktatás jelenlegi kapacitásainak nagyobb része csak akkor lenne fenntartható, ha

  1. A kínálat vonzóvá válna a külföldiek számára is
  2. A felnőtt lakosságot is megszólítanák
  3. A fiatalabb korosztályokban az érettségi általánossá válna.

Ez viszont azt jelenti, hogy alapos átstrukturálódásra van szükség: nem egy homogén felsőoktatásra, hanem olyanra, ahol a néhány nagy, minőségi tudományegyetem mellett a helyi kisebb felsőoktatási intézmények nyitottabbak lennének a felnőttoktatás, felsőfokú szakképzés és általában a helyi társadalom és gazdaság igényei irányában. 

Ugyanakkor a kisgyermekkori nevelés terén nem szabad visszafordulni és az eddig elért eredményeket veszni hagyni. Sőt, a kisgyermekekkel foglalkozó szakmák terén további előrelépés szükséges. Amennyiben komolyan vesszük a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiát, és a korai szűrések jelentősége valóban nőni fog és a jó színvonalú óvodáztatás kötelezővé válik, akkor bizony éppenhogy megnövekszik annak a jelentősége, hogy a kicsikkel foglalkozó szakemberek mennyire állnak a helyzet magaslatán, észreveszik-e azokat az enyhébb vagy súlyosabb zavarokat, amiket csak ebben a korai szakaszban lehet orvosolni korai fejlesztéssel? Az itt felhalmozott hátrányok kompenzálására bizony a szakképzés és a felsőoktatás már nem lesz képes. Tény és való, hogy a kisgyermekkori nevelés területén sok forrásra van szükség, és azokat viszonylag sok szereplő közt kell szétteríteni, így nagy pénzeket itt nem lehet felmarkolni. Reméljük, nemcsak ezek a szempontok vezérlik a parlamentben a költségvetési pénzek felett regnáló férfipolitikusokat! A nők aránytalan politikai képviseletéből és a szexista közbeszédből is következik, hogy a koragyermekkori nevelés - és úgy látszik, a gyerek is -  inkább csak a szavakban fontos.

Magyar nők (konzervatívak is) ébresztő!

Van egy rossz hírem. A nőknek csak akkor lesz jobb, ha maguk a nők ezt kiharcolják. A skandináv országokban a múlt század közepén az erős nőmozgalmak hozták el azt a változást, aminek a gyümölcsét ma nők és férfiak egyaránt élvezhetik náluk. Ehhez viszont a nőknek is jóval tudatosabban kellene viszonyulni a politikához is, bármennyire unjuk is azt. Ha érdekeink képviseletét lustaságból, passzivitásból vagy természetes (de sajnos félrevivő) ódzkodástól másokra bízzuk, akkor sajnos nem lesz pozitív változás.

(Kölöknet)





Galaxy NETWORK
hirdetés