Vélemény - Ma Nemzetközi UFO-nap

2013.07.03.

Aki azt hiszi, hogy mi vagyunk az egyedüli értelmes lények a Földön, és nincs is itt (és nem is volt) rajtunk kívül senki más, azt javaslom, hagyja abba az olvasást. Meggyőzni az ellenkezőjéről nem is akarok, és nem is tudnék senkit.





Már több kormány szorgalmazta, nyissák ki az X-aktákat, és egy-egy sci-fi film megnézése is csak igazolja legbelül a gyanút, (legyünk őszinték), hogy nem vagyunk egyedül. A mai rohanó ipari forradalmakkal teli világban ugye senki nem hiszi, hogy 1969 óta nem járt ember a Holdon…

Ez mind nagyon szép, csak nem tudom, vajon megértünk-e már erre a bejelentésre? Képesek lesznek-e ezt az információt az emberek kellőképpen feldolgozni? Gondoljunk csak az idős emberekre, akik még templomba járnak rendszeresen, szívrohamot kapnának, ha kifelé jövet egy nagy társaság földönkívülivel kéne találkozniuk.

Azon felül, hogy mindenki igényt tartana (nem tudom, milyen jogon) sokkal fejlettebb tudományos téziseikre, gyógyító technikáikra. Az emberi gyarlóság, hogy azonnal követelőzni kezd, genetikai hibánk.

Pedig egyáltalán nem biztos, hogy mi voltunk itt előbb!

Ősembernek számítunk, mert amíg a humanoid öli a másikat, az állatok kínzása még mindig elterjedt, a Földet szennyezzük, és a végét járja, addig vajon megérdemelnénk-e, hogy ezek a lények értelmes, intelligens, vitaképes tárgyalófélként tekintsenek ránk?

Hiszen egymást öljük, a világbéke még nem kecsegtet az eljövetelével, pedig minden ember erre vágyik. A kábítószer, a fegyverkezés, és az olajüzlet mozgatja primitív világunkat, nem az emberi érzések, a lélek felemelkedése, és az összefogás. Pedig nagyon itt lenne az ideje!

Aki mégis kíváncsi, kérem, lépjen fel az FBI honlapjára, a keresőbe írja be, hogy „roswell”, és hozzáférhetnek az eredeti UFO aktákhoz, amelyeket már 3 éve nyilvánosságra hozott az FBI.

Igen, lezuhant egy azonosítatlan repülő tárgy, és volt benne két nem földi eredetű humanoid. Nevek és címek feketével kihúzva.

Az oroszok néhány hónapja felszólították Amerikát, hogy közölje minden földönkívüli tevékenységgel kapcsolatos aktáit, különben ők fogják ezt megtenni. (mai napig nem értem, miért várnak, és miért nem teszik)

A Földönkívüliek (ha egyáltalán Földön kívüliek, és nincsenek ők is itthon) létezését már hivatalosan is bejelentették. A bejelentés a következő volt: A Földet évezredek óta látogatják idegenek és a Földet irányító háttérhatalmi erőkben részt vesznek. (vajon elősegíthetik-e a békét is?)

A Citizen Hearing On Disclosure (CHD) konferencia múlt hónapban Washington DC-ben zajlott le, tulajdonképpen magas szintű szakértők és tanúk meghallgatása annak érdekében, hogy az emberiség minél előbb tudja meg az igazságot ebben a kérdésben.

Állítólag legalább 4 ismert földönkívüli faj él a földön, melyek valószínűleg eltérő szándékokkal élnek itt. (milyen szándékokról beszél?) Elmondta Paul Hellyer volt kanadai védelmi miniszter , hogy tudomása van arról is, hogy legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak.
Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről és a már kialakult együttműködésről.
Ezután rátér arra, ami minket is közvetlenül érint, és része a körülöttünk felépített teljes megtévesztésnek, magának a Matrixnak, melynek a lebontásában sok-sok igazságkutató ember részt vesz.
„Nekünk már nem újdonság, – de sok ember még mindig nincsenek sokan tisztában azzal – , hogy a Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission), a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai, ők titokban akarják tartani ezeket az információkat még az emberiség előtt.”

Akármi is igaz ebből, még úttörők vagyunk a témában.
Viszont, ma van az UFO nap, július 2.-án.

Nagyon sok módja van, ahogy az UFO napot ünnepelik, dokumentumfilmeket néznek, megbeszélik a barátaikkal annak a lehetőségét, hogy igenis léteznek UFO-k, és az idegen élet.
Az első World UFO Napját 2001-ben ünnepelték.

Miért ünnepli a világ UFO napot?

Az első és legfontosabb oka az, hogy felhívja a figyelmet mások számára is, hogy kétségtelenül léteznek az azonosítatlan repülő tárgyak, és intelligens lények a világűrben.
Szintén ez a nap arra való, hogy ösztönözze a kormányokat, hogy osszák meg tudásukat mindenkivel a megfigyelések tükrében. Az Egyesült Államok kormányából a kiszivárgott exkluzív információkat a katonai osztályoktól kapták meg. A téma még mindig kíváncsivá teszi a Roswell incidenst 1947-ben, amikor egy UFO zuhant le Roswell Új-Mexikóban.
Az is a cél ezen a napon, hogy ismert legyen az UFO nap, a nagyobb közönség számára.is. Osztozni szeretnének tényszerű és hasznos információkról, maradjon ki a spekuláció, amennyire az csak lehetséges. Igyekeznek tájékoztatni folyamatosan az embereket, mindenről.
A fő elképzelés az, hogy világméretű ünnep legyen, és hogy az emberek tudatában az UFO jelenség legyen evidens. Láttatni szeretnék a jövőt, amelybe az UFO kérdés már a mindennapi életünk része.

Az ünnepben sokan vesznek részt, a teljesség igénye nélkül Németország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, és még Hong Kong-Kína, Dubai, Dél-Afrika, Oroszország, USA, Kanada.

Aki nem tud ott lenni, a szervezők azt kérik, hívják földönkívülieket meditáció, gondolat, vagy más módon a szeretet erejével kommunikációra.
Nagyon szép elképzelés, bár felnyitnánk a szemünket, felébrednénk végre, és ugyanezt meg tudnánk tenni egymással is, különösebb világnap nélkül.
(Daragó Dóra - GalaxyCentrum)





Galaxy NETWORK
hirdetés