Kultúra - Nemzeti önképünkhöz nélkülözhetetlen a költészet

2015.02.02.

Csóri Sándor 85. születésnapját ünnepli.





Ma már nem ír rendszeresen, de sokat gondolkodik például az elmúlásról és a kultúra helyzetéről Csoóri Sándor, a nemzet művésze, aki kedden ünnepli 85. születésnapját. A kétszeres Kossuth-díjas alkotó az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a "magas kultúra" lassan a népi kultúra sorsára jut, eltűnik, és arról a meggyőződéséről is, hogy nemzeti önképünkhöz nélkülözhetetlen a költészet.

Csoóri Sándor születésnapját kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) ünneplik meg, az írót, politikust Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszönti. Rajta kívül jelen lesz az egyórás ünnepségen E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója; Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke; Sára Sándor filmrendező; Gróh Gáspár irodalomtörténész, a Köztársasági Elnöki Hivatal igazgatója; Sebestyén Márta énekes; Császár Angela és Rubold Ödön színészek, valamint a költő unokája, ifjabb Csoóri Sándor zenész.
Mint elmondta, a születésnapokat rendszerint felesége, Balogh Júlia szervezi, akinek mindig sikerül meglepetést okoznia. "Így kerültem már egyszer a Vigadóba egy csodálatos hangversenyre, ahol mindenki nekem muzsikált Takács Klárától Szekeres Ferencen át Kiss Andrásig, Balogh Ferencig. Ketten már nem is élnek közülük! De így kerültem a Monarchia étterembe, a Ráday utcai református fellegvárba vagy a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe" - sorolta a példákat.
Az Akadémián, "ebben a csodás épületben, 2010-ben, úgy emlegették az elmúlt 80 esztendőmet, hogy teljesen összezavarodtam. Mire ébredtem rá azon a napon? Arra, hogy az elmúlt nyolc évtized alatt nem a lendületes és szikrázó élet forgatagában élhettem, hanem a dac, az ellenállás, az elkeseredés ponyvasátorában, ahol többnyire csak az elégiák vettek körül, nem a küzdelem férfiassága. Azért segítettem mindenkinek, hogy magamon segíthessek. S ezt ma, 85 évesen is így érzem" - fogalmazott Csoóri Sándor.
"A 85 esztendő nagy idő! Sokszor azon kapom magam rajta, hogy az elmúláson gondolkodom, pedig tudom, hogy a halált csak a művészet tudja szabadon kezelni" - mondta. Az alkotó a korával kapcsolatban megjegyezte: "az élet azonnal összezavarodik előtte: fejvesztetten vagy gyáván megadja magát neki. Bizonyára nem ártana gyakrabban olvasgatnunk Adyt, aki így kezdi egyik versét: Én a halál rokona vagyok".
Arra a kérdésre, hogy valóban dolgozik-e regényes életrajzán, azt felelte, hogy bár régebben valóban volt ilyen terve, már letett róla.
"Valóban, nagyon szerettem volna megírni egy olyan könyvet, amelyikben a saját életemen keresztül mutathattam volna be Magyarország nagy politikai kalandjait… De ezzel adós maradok. Pálfy G. István készít egy olyan beszélgetőkönyv-féleséget velem. Hetente-kéthetente meglátogat, akkor kikérdez, közösen emlékezünk. Juli naplóit vesszük elő, s rácsodálkozunk régmúlt időkre" - tette hozzá.
Megjegyezte, hogy sajnos ma már nem ír rendszeresen. "De sokat gondolkodom, például azon is, hogy lassan az úgynevezett magas kultúra olyan sorsra jut, mint a népi kultúra. Fölbomlanak a közösségei, elnémulnak a nótafái. Majd gyűjtenünk kell őket, mint ahogyan Bartók és Kodály gyűjtötték a népdalokat, a népzenét, a siratókat, a balladákat. Csak az a kérdés, hogy lesznek-e új Bartókok és Kodályok? Fölszáll-e újra és újra a páva?" - tette fel a kérdést.
Az alkotó szólt arról is, hogy bár gyorsan ismertté vált verseivel, a pályáját rendszerint megakasztotta "valamilyen hiba".
"1956 után nem publikálhattam sokáig. Rendes munkám sem volt 1968-ig, amikor elszegődhettem a filmgyárba. Valamikor a '60-as években jelenhettek meg újra verseim. Azután mindig elkövettem valamilyen 'hibát', s akkor egy-egy időre elhallgattattak" - fogalmazott.
Felidézte, hogy 1968-ban amiatt haragudtak meg, "mert tiltakoztunk a magyar csapatok Csehszlovákiába való bevonulása miatt. A hetvenes években sok minden mellett aláírtam a cseh Chartával szolidáris értelmiségiek tiltakozását, megjelent az Iszapeső, az is bajt hozott a fejemre, ahogyan a Duray könyvéhez írt előszavam. Tény, hogy 1977 és 1987 között nem jelenthettem meg a Magyar Televízióban, mint ahogyan a rádióban sem szólalhattam meg".
Az MTI kérdésére, miszerint lát-e bármilyen esélyt, hogy a magyar irodalom olyan egységesen álljon ki fontos ügyek mellett, mint a rendszerváltás előtt, Csoóri Sándor azt felelte, hogy "az egymás elleni hadakozást csak abbahagyni lehet, megreformálni vagy megszelídíteni nem".
Ugyanakkor felidézte, hogy a rendszerváltás előtt még egymást is védték az írók, ha kellett. "Ez valóban így volt mindaddig, amíg csak a fennálló politikai hatalom ellen küzdöttünk, de abban a pillanatban, amikor az értelmiség bizonyos rétegei kerültek hatalmi helyzetbe, ez a +barátság+ alábbhagyott… Mindig úgy gondoltam, hogy ott, ahol a társas beszélgetés közben nem vigyáznak az igazságra, abban a társadalomban nincs 'közbiztonság'! A közbiztonság megteremtéséhez komoly szellemi életre lenne szükség" - vélekedett Csoóri Sándor.

Az író 2012-ben Már én se volnék címmel adta közre az elmúlt 30 évben írt verseinek legjavát, köztük a Balogh Júliához írt szerelmes versek egy részét. Arra a kérdésre, hogy mostanában melyik műfaj foglalkoztatja a leginkább, azt felelte, hogy a születő gondolat választ műfajt magának.
"A hetvenes és a nyolcvanas években nagyon sok előadást tartottam idehaza és külföldön is. Előadásaim közben akkor éreztem jól magam, ha különleges célom is volt a beszéddel. Például amikor az erőszakos téeszesítés rombolásairól beszéltem, sose maradtam meg a politikai kárhoztatás szűk határain belül, hanem előhozakodtam a népdalok, népmesék, s a népi bölcsességek tágas világával, amely Balassi, Csokonai, Petőfi, Arany határain túlra is elcsapongott".
Példaként hozta fel erre a Hallod-e te szelídecske... című mezőségi népdal néhány sorát: "kinek nincsen kedve itt lakni, menjen mennyországba lakni, építsen az égre házat, ott nem éri semmi bánat. Építsen az ég szélére, ott nem éri semmiféle".
Mint mondta, ez a módszer nemcsak a közönségre hatott, hanem rá is. "Akkor értettem meg igazán, hogy milyen komoly cselekvés lehet maga a beszéd is, amikor egy szelíd dombvidékről a gondolkodás magas csúcsáig jutunk el. Az írással ugyanígy vagyok. Ez nem annak a kérdése, hogy melyik műfaj áll közelebb hozzám, hanem a gondolaté" - fogalmazott az alkotó, aki elárulta azt is, hogy ma talán az életműből a Nomád napló, a versek vagy a Szétzilált nemzet című kötete áll hozzá legközelebb.
A közéleti költészet jelentőségéről szólva megjegyezte: nemzeti önképünkhöz minden órában nélkülözhetetlen volna a költészet.
"Kezdjük egy Ady idézettel: Sose tudott az igazsághoz / Igazunk minket eljuttatni… Folytassuk tovább Adyval, A hőkölés népe két sorával: Sose harcolt még harcot végig / Csak léhán és gyáván kavarta. Olyan érvényű sorok ezek, mint a 18. században Berzsenyi vagy később Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi sorai. A profetikus hang legelőször Berzsenyiből tör föl, a magányosból. Posztmodern ide vagy oda, a kérdés az, hogy vannak-e még olyan fiatal magyarok, akiket megdöbbentenek az efféle költői üzenetek? De hadd álljon itt az igazság másik fele is: igazi olvasókat csak igazi írók teremthetnek" - fogalmazott Csoóri Sándor.





Galaxy NETWORK
hirdetés